Szépségápolás növényi olajokkal tetőtől talpig

Arra gondoltam, hogy írok egy összefoglalót a három év bejegyzéseiből, pontosabban a növényi olajokról, hogy könnyebben tudj választani, melyiket mikor és mire használd. Azért is lehet hasznos ez a lista, mert ugye sokszor a pénz is közbeszólhat, hogy új szépségápolási alapanyagokat szerezz be és akkor jól jöhet egy minimál lista.

Korábban már készítettem egy összehasonlító táblázatot, ez azonban inkább a bőrtípusokra tért ki. Illetve a speciális, például érzékeny vagy érett bőr, ápolására alkalmas növényi olajokat sorakoztattam fel. Itt megtalálhatod a táblázatot.

novenyi-olajok-tetotol-talpig

Növényi olajok a szépségápolásban tetőtől talpig

Most kicsit letisztultabb képet igyekszem adni.

  1. Hajápolás, hajnövekedés serkentése – A TOP3 növényi olaj a hajápolásban a szűz kókuszolaj, az olívaolaj és a ricinusolaj. Ezeket önmagukban vagy keverékként is használhatod a hajápolási rutinodban. A legegyszerűbb, ha ezeket a fejbőrödbe masszírozod, legalább 5 percig majd minimum 2 órán át hagyod hatni és aztán mosod csak ki a hajadból. Részletesebben itt olvashatsz róluk. Ezt természetesen kiegészítheted jótékony hatású illóolajokkal is.
  2. Száj- és fogápolás – A módszer neve: olajos öblögetés. Erről már korábban is olvashattál az oldalon. A legjobban erre használható növényi olaj a szezámolaj, ha nem allergiás rá valaki. Amennyiben ez a veszély fenn áll az olajos öblögetés kókuszolajjal is elvégezhető. A módszert rendszeresen alkalmazva méregtelenít, megelőzi a fogínygyulladást és fehéríti a fogakat, csak hogy néhányat említsek.
  3. Szempilla és szemöldök ápolás, növesztés – Egy időben rendszeresen festettem a szempillámat és szemöldökömet, aztán igazából rájöttem, hogy erre egyáltalán nincs szükségem. Először is, mert nagyon nehéz pont ugyanolyan színűre festeni, mint a hajam és így elég furán néz ki az ember arca, valamint igazából nincs is szükségem rá. Hogy miért? Azért, mert a ricinusolaj rendszeres, tartós használatával a szempillám és szemöldököm természetes szépségét hozhatom ki. Erősíti a szőrszálakat és serkenti növekedésüket.
  4. Aknés, pattanásos bőr ápolása – Ez ugyan nem mindenkit érint és speciális eset, de nem lehet elmenni mellette, anélkül, hogy meg ne említeném. Az olaj, ami használható rá a szintén kakukktojás, mert nem egy növényi olajról, hanem egy illóolajról van szó, ami nem más, mint a teafa illóolaj. kis mennyiségben, nem rendszeresen akár még vivőolaj nélkül is használható, azért érdemes valami könnyen felszívódó bázisolajjal használni (szűz kókuszolaj). Segíti kitisztítani a pórusokat, gyulladáscsökkentő és fertőtlenítő hatása van. Nekem mindig van egy kis üvegcse belőle a táskámban.
  5. Kéz- és körömápolás – A mandulaolaj intenzíven hidratálja, táplálja és puhítja a kéz bőrét. Száraz, érzékeny és vízhiányos bőrre kifejezetten ajánlott könnyű, kellemes illatú növényi olaj. Babaápoláshoz és teljes testmasszázshoz is kiváló alapanyagul szolgál.
  6. Lábápolás – Sokszor képesek vagyunk könnyen elfeledkezni a lábfejünk és a sarkunk ápolásáról. Ehhez azonban intenzív ápolásra van szükség. Jó alapos lábáztatás és sarokreszelés után olívaolaj és kendermagolaj keverékével kend be a lábfejed, húzz rá egy puha pamutzoknit és reggelre pihe-puha lesz tőle a bőröd. A további ápolás, gombás fertőzések megelőzése érdekében teafa-, rozmaring- és borsmenta illóolajat is cseppents a keverékhez. Ezeknek fertőzésgátló és frissítő hatásuk van.

Nektek melyik a kedvenc?

Várom észrevételeiteket, kérdéseitek!

Otthoni hajápolás kezdőknek

otthoni hajápolás kezdőknek

Banános hajmaszk, Fotó: Kis Petra, Petra in Green

Lassan már három éve, hogy növesztem a hajamat és külön időt szentelek arra, hogy a hajamat ápoljam. Természetesen csak természetesen! Sok-sok cikket, blogbejegyzést elolvastam és még annál is több otthon kevert kence kipróbálásán vagyok túl. Elsőre igen nehéz lehet, hogy hol hogyan is kezdj neki, ebben szeretnék neked ebben ma segíteni. Kiválogattam a legkönnyebben elkészíthető és egyben leghatásosabb házilag is elkészíthető hajpakolást.

Meleg kókuszolajos hajpakolás 

Ehhez nincs is másra szükséged, mint 1-2 evőkanál kókuszolajra, amit kéz melegre melegítesz és a fejbőrödbe masszírozod majd jó bebugyolálod és 20 perc után a megszokott módon hajat mosol. Extra ápolásért adhatsz hozzá pár csepp illóolajat is attól függően, hogy milyen a hajad, fejbőröd. Elsősorban a rozmaringot és a teafaolajat javaslom, mert mindkettő elűzi illetve megelőzi a korpa kialakulását valamint erősíti a hajhagymákat ezáltal csökkenti a hajhullást. Eredmény egészséges, fényes hajkorona. Az illóolajok a hajápolásban c. blog bejegyzésből bővebben is olvashatsz erről a témáról.

Növényi olajos hajápoló keverék

Szerintem a TOP3 növényi olaj, amelyet mindenféleképpen érdemes bevetni a haj természetes ápolásában az a kókuszolaj, ricinusolaj és szezámolaj. A keveréket előre is elkészítheted egy csőrös flakonban. Egyenlő arányban használd mindhárom olajat (30-30ml). Majd heti egy alkalommal masszírozz belőle egy keveset a fejbőrödre és hagyd rajta legalább 2 órán át hatni, de még jobb, ha egész éjszaka rajta hagyod. Ezután a megszokott módon moss hajat. A hajnövesztő olajkeverék receptjét tartalmazó bejegyzést itt éred el, továbbá itt olvashatsz róla, hogy még milyen növényi olajokat használhatsz a hajad ápolására.

Banános hajmaszk

A legkedveltebb és leggyakrabban elkészített házi hajmaszkom. Azt szeretem benne, hogy szinte mindig van otthon minden hozzávalóm, villámgyorsan elkészíthető és hihetetlenül sima, puha és fényes lesz tőle a hajam. Szinte életre kel. Akkor szoktam használni, amikor már nagyon száraznak érzem a hajamat. Ettől mindig felfrissül. A recept:

  • 1 db érett banán
  • 1 db tojássárgája
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 2 teáskanál méz

A banánt egy villával pépesítem majd a többi hozzávalóval amennyire csak  tudom simára keverem. Hajfestő ecsettel viszem fel a hajamra a hajtövétől nagyobb tincsenként. Aztán a maradékot kézzel jól végig mindenhol beledolgozom a hajamba és felturbánozom a fejbúbomra. Csattal vagy hajgumival rögzítem majd húzok rá egy sipkát. 20 perc után langyos vízzel átöblítem és alaposan hajat mosok. Figyelj rá, hogy a víz ne legyen túl meleg, mert akkor a tojás kicsapódik és azt már igen nehezen fogod kimosni a hajadból.

Alternatívája lehet és szintén nagyon szeretem, csak ritkán jutok hozzá, amikor a banánt egy avokádó húsával helyettesítem, csodákat művel a hajjal, hihetetlenül fényes és sima lesz tőle.

Agyagos hajmaszk

Igen, agyagos! Olyan ez a hajmaszk, mintha a sarat kennéd rá mégis csodaszép leszel tőle. A receptet The Coconut Mama oldalán olvastam és nekem bevált. Ezt ritkábban használom, amikor érzem, hogy a hajamon, fejbőrömön lerakódott a kosz és más hajápolási termékek összetevői, mert ez a hajmaszk segít hogy megszabadulj az elhalt hámsejtektől és méreganyagoktól. A recept:

  • 2 evőkanál zöld agyag/marokkói mosóföld
  • 2 evőkanál aloe vera
  • 1 evőkanál almaecet

A hozzávalókat keverd el és dolgozd a hajadba, bugyoláld be a fejed zuhanysapkával és 20-30 perc után mosd meg. Figyelj oda, hogy ne száradjon meg a pakolás! A hajmosás után javaslok egy almaecetes öblítést. Melyhez készíts fél liter gyógynövényes főzetet, amihez adj 2 evőkanál almaecet és ezzel öblítsd le a hajad. Pár perc után öblíts le olyan hideg folyó vízzel, amit még el tudsz viselni. Kérdezheted, hogy milyen növényi főzetet készíts? Erre is van válaszom, amit a Szárított növények és macerátumok a hajápolásban c. bejegyzésből olvashatsz.

Remélem megtaláltad a neked, pontosabban a hajadnak megfelelő házi hajpakolást.

Kéz- és körömápoló krém

Kéz- és körömápolókrém házilag, kép:Kis Petra, Petra in Green

Kéz- és körömápolókrém házilag, Fotó: Kis Petra, Petra in Green

Nemrég olvastam egy cikket, amiben arról írtak,mi az a 12 dolog, aminek minden nő táskájában ott kell lennie. A bankkártya, toll, bicska és ajakbalzsam mellől én hiányoltam a kézkrémet, ami szerintem szintén hasonlóan hasznos. Most megosztok veletek egy teljesen parabén, kőolajszáramzék és parfümmentes receptet, amit bárki elkészíthet. A növényi olajokat és további összetevőket úgy válogattam össze, hogy ne csak a kéz bőrét, de a körmöket és körömágyat is ápolják, védjék, regenerálják.

RECEPT

Hozzávalók:

I.FÁZIS

II.FÁZIS

  • 1 g shea vaj

III.FÁZIS

  • 32 g víz
  • 2 g glicerin
  • 0,4 g xantán

IV. FÁZIS

  • 10 csepp rokonsal
  • 1 csepp tejsav
  • 1-2 csepp panthenol

Elkészítés:

  1. Az I.FÁZIS alapanyagait kiméred egy hőálló üvegpohárba és egy másikba a vizet a glicerinnel. Ezeket vízfürdőbe teszed és addig melegíted, amíg teljesen homogén nem lesz az olajos fázis.
  2. Miután ez megtörtént kiveszed őket a vízfürdőből és az olajos keverékhez hozzáadod a korábban kimért shea vajat, a vízhez a xantánt adagolod.
  3. Mindkettőt egyenletesen elkevered és ha azonos hőmérsékletűek, akkor a vizes fázist (ami kicsit gél szerű lesz a xantántól) hozzáöntöd az olajos fázishoz és tejhabosítóval pár percig kevered, amíg teljes nem lesz az emulgeálódás és szoba-hőmérsékletűre nem hűlt a keveréked.
  4. Ekkor hozzáadhatod a tartósítószert (rokonsal) és a hőérzékeny pantenolt, valamint tejsavat.
  5. Jól elkevered és felcímkézett tégelybe töltöd, érdemes tubustégelyt használni szűkítővel, mert így könnyebb lesz a tárolása, szállítása és használata is.
Kéz- és körömápolókrém emulgeálás előtt, kép: Kis Petra, Petra in Green

Kéz- és körömápolókrém emulgeálás előtt, Fotó: Kis Petra, Petra in Green

Kéz- és körömápolókrém emulgeálás után, Fotó: Kis Petra, Petra in Green

Kéz- és körömápolókrém emulgeálás után, Fotó: Kis Petra, Petra in Green

Mi miért került a krémbe?

A felhasznált növényi olajok mindegyike körömápoló hatással bír valamint a száraz bőrt is intenzíven hidratálják, táplálják. Az avokádóolaj és makadámiadió olaj regenerálja a heges, sérült bőrt. A mandulaolaj megnyugtatja az irritált, viszkető bőrt és az ekcéma tüneteit is enyhíti. Az argán-, makadámiadió- ás avokádóolaj az érett, öregedő bőrt rugalmassá és élettel telivé varázsolja.

Mivel az arcbőrünk után a kezünk bőre van kitéve legjobban a mindennapi használatnak (pl. a sok kézmosás) és különböző környezeti hatásoknak ezért kifejezetten fontos az intenzív ápolása, táplálása további két luxus összetevővel egészítettem ki a sort. Az egyik a szkvalén, ami a növényi olaj elszapponosíthatatlan része, amit én használtam olívabogyóból nyerték ki. Bőrrokon anyag, összetétele nagyon hasonlít a bőr hidrolipid rétegéhez, ezért a krémet használva természeteshez hasonló védőréteget képez. A másik a panthenol vagy más nevén B5 provitamin. Megköti a nedvességet, így rugalmassá teszi a bőrt. Gyulladáscsökkentő,bőrnyugtató és sebgyógyító hatása is van.

Illóolajjal most nem egészítettem ki a receptet, mert így egy természetes illatkompozíciót adnak a benne lévő olajok, a shea vaj természetes aromája jól kivehető. Tetszés szerint “ízesíthető”. Kék kamilla, levendula vagy vanília illóolajakat tudok hozzá elképzeli, mivel egy ápoló kézkrémről van szó.

Az egyes növényi olajokra kattintva bővebben is olvashatsz bőrápoló tulajdonságaikról.

Remélem tetszik és kipróbáljátok. Nálam mindig ott lapul a kézitáskámban.

Hajnövesztő olajkeverék

A következő receptet beautyklove youtube videójából vettem. A hajam ápolására már évek óta használok különböző olajokat (olívaolaj, kókuszolaj, ricinusolaj), amit nagyon szeretek. Elsőre furcsa volt, ugyanis a hajam alapvetően zsíros, nem tudtam mire számíthatok, ha erre még extra olajat is kenek. Azonban néhány alkalom után simább, fényesebb és egészségesebb lett a hajam.

A mai receptet kifejezetten a haj növesztésére és annak intenzív ápolására ajánlom. A hajnövesztő olajkeveréktől egészséges, sima, dús hajad lesz, ami gyorsabban fog nőni. Lásd a fenti képen 🙂

RECEPT

Hozzávalók:

  • 60 ml ricinusolaj
  • 30 ml mandulaolaj
  • 20 ml szezámolaj
  • 15-20 csepp rozmaring illóolaj

Elkészítés:

  1. Mérőhengerbe vagy pohárba kiméred mindegyik olajból a megadott mennyiséget és összekevered őket.
  2. Lehetőleg egy csőrös flakonba töltöd és az illóolajat is hozzáadagolod.
  3. Összerázod és már használhatod is.

Mi miért került bele a keverékbe?

Ricinusolaj – A hajápolásban az egyik legjobban használható növényi olaj. Meggátolja a hajhullást és megelőzi a hajvégek töredezését. Antibakteriális, antivirális és gombaellenes tulajdonságai miatt kifejezetten alkalmas a sérült, beteg fejbőr ápolására (száraz, korpás, viszkető fejbőr). A hajat táplálja, kondicionálja és vastagítja a hajszálakat.

Mandulaolaj – Nagy mennyiségben tartalmaz omega-6 és omega-3 zsírsavakat és E-vitamint. Hidratálja, táplálja a hajat és a fejbőrt. Vastagítja a hajszálakat és megelőzi a hajvégek töredezését, a sérült hajat is helyreállítja. Az eredmény puha, csillogó haj.

Szezámolaj – A legrégebb óta használt növényi olaj a haj ápolásában. Legfontosabb tulajdonsága, hogy serkenti a fejbőrben a vérkeringést, így elősegítve a haj növekedését. Intenzíven ápolja és gyógyítja a sérült, problémás fejbőrt (száraz, viszkető fejbőr és korpás haj). A fejbőrön keresztül távozó méreganyagokat megköti, kiváló méregtelenítő, ami szintén elősegíti az egészséges haj elérését.

Rozmaring illóolaj – Szintén fokozza a vérkeringést, ami növeli az anyagcserét és így serkenti a haj növekedését. Használata opcionális illetve más illóolaj(ok)ra cserélhető.

Az olajos keverék használata: egyenletesen eloszlatod a fejbőrödön és pár percig bemasszírozod a fejbőrödbe. Amennyiben szükséges (töredezett vagy/és száraz hajvég) a hajvégekre is tehetsz egy kicsit belőle. Jól bebugyolálod a hajadat és minimum 2-5 óráig hagyod hatni, de még jobb, ha egész éjszakán át rajta hagyod. Ezután kimosod és kifésülöd a hajad, a legjobb, ha levegőn hagyod megszáradni.

Már lassan egy éve növesztem a hajam és elég jól haladok, de mostantól használni fogom ezt a keveréket és turbóra kapcsolok. Heti egy alkalommal érdemes használni és fontos figyelni arra is hogy mit eszel és hogy elegendő folyadékot fogyassz naponta.

Ricinusolaj

forrás: Castor oil plant by Alexxx (Wikimedia Commons)

forrás: Castor oil plant by Alexxx (Wikimedia Commons)

A ricinus (Ricinus communis) a kutyatejfélék (Euphorbiacea) családjába tartozó Afrikából származó dísz- és gyógynövény. Babméretű magjából hideg sajtolással nyerik ki a ricinusolajat (INCI: RICINUS COMMUNIS SEED OIL). A ricinusolaj nagyon sűrű növényi olaj, ezért nehezen kezelhető, én legszívesebben olívaolajjal keverve használom. Körülbelül 90%-ban tartalmazza a  ricinolsav trigliceridjét, a maradék 10%-ot  olajsav és linolénsav teszi ki. A ricinolsav telítettlen omega-9 zsírsav. A gyógyászatban belsőleg használják hashajtó hatásáért. Külsőleg elsősorban a hajat és körmöt ápolja. Serkenti a haj növekedését és a hajszálakat megerősíti. Gyógyszertárból és az internetről egyaránt beszerezheted.